2014. június 24., kedd

7.rész - A két szerelmes

"Lélegzetét magamon éreztem, ahogy a szavakat ejti ki tökéletes ajkain. Bárcsak igaz lett volna, amiket mondott...de tudom, hogy jó színész." - Lola Malik

Lola Malik

Miután Cassy a helyére mehetett egy négyessel, Voldemorttal, na jó Mr. Thomas-val tovább vettük az anyagot, így az egész órán egyfolytában írtunk. Miután kicsengettek, engem még egy pillanatra magához hívott.
- Lola, szeretnék gratulálni a Juliet szerephez, Shakespeare művében! Remélem kiolvasta már legalább egyszer! - nézett rám szemrehányóan, mire összeszorítottam az állkapcsom. Mi van?! Nem baszki, úgy jelentkeztem, hogy egyszer sem olvastam a könyvet...ez hülye!
- Megnyugodhat tanár úr, ugyanis majdnem kívülről tudom az egész művet. - vettem fel egy vigyort Voldemorttal szemben, mert a végén még rám küldi a halálfalókat! Na jó, nem kéne annyi Harry Pottert olvasnom, ez már beteges. Elköszöntem a tanártól, majd a folyosón kezdtem bóklászni. Violet nélkül annyira egyedül vagyok... hisz még csak most kezdtük az iskolát, egy olyan barátom sincs, mint Vi...Annyira nehéz...
Csak a földet pásztáztam, így nem láttam mikor egy fiú velem szemben, a műanyag pohara teli teával jön, így esélyem sem volt kikerülni, mikor megéreztem, hogy valami forró ömlik a kardigánomra. Meglepett arccal néztem fel, mire egy aggódó tekintetű srác bámulta az egyre nagyobbodó foltot.
- Öhm, bocs nem volt direkt, véletlen volt... - az egyik kezével a tarkóját vakargatta, miközben látszódott rajta, hogy zavarban volt. A folyosón elég sokan bámultak ránk, így felvettem egy mosolyt.
- Semmi gond, kijön belőle. - mosolyogtam a fiúra, miközben levettem a vékonyka pulóvert, így előbukkant a fehér spagettipántos trikóm.
- Én izé...vagyis...öhm...esetleg... - makogott össze-vissza, miközben elég rendesen végigmért, de nem csak ő, hanem a legtöbb fiú, aki a folyosón volt. A zavart fiú egy rendes mondatot sem tudott kimondani, mikor megjelent Hugo.
- Már kerestelek. - mosolygott rám, miközben egy puszit nyomott a homlokomra. Óvatosan körülnézett és megállapította, hogy minden srác engem bámul. - Szívem, a szépségeddel beragyogod a folyosót, a végén még lecsapnak a kezemről. - vigyorgott rám, mire kuncogni kezdtem.
- Csá, haver. - barátom hanyagul ölelte át a még mindig zavarban lévő srácot. - Brandon, ő a barátnőm Lola. - mutatott be illedelmesen, mire intettem mosolyogva a srácnak.
- Apám, mekkora mázlista vagy... - motyogta Brandon, gondolom Hugonak. Barátom vigyorogva megveregette a vállát, majd ujjainkat összekulcsolta és elindultunk a folyosón.
Az órák lassan teltek, majd miután vége lett a hetedik órámnak is, egyből rohantam a Nagy Terembe, ahol a próbák fognak folyni a Romeo and Juliet-hez. Egyből megkerestem a tanárt, akit nehezen, de megtaláltam.
- Tanárnő, van egy kis gond. - kezdtem, mire érdeklődve hallgatott, így folytattam. - Ugye én járok táncra, és annak is ma, majdnem ugyanebben az időpontban van a próbája, és ha azon nem jelenek meg mindig, akkor nem indulhatok az országos versenyen. És az lenne a kérdésem a tanárnő felé, hogy nem lehetne valami más időpontban a színjátszós próba? - kérdeztem félve, mire összehúzott szemöldökkel meredt rám. Ez nem jelent jót...
- Mégis mikor kezdődik a tánc próbád? - meredt az órájára.
- Negyed négykor... - feleltem aggódva.
- Mivel a próba addig fog tartani mindig, így keddenként 15 perccel hamarabb elengedlek. Megfelel? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen, nagyon szépen köszönöm! - mosolyogtam Mrs. Herbert-re, mire neki megenyhültek vonásai. Visszamentem a többiekhez, és Hugo mellé álltam.
- Üljetek le. - szólalt meg a tanárnő, mire mindenki leheveredett a színpad padlójára. - Mivel ez az első próba, így ma még csak egyeztetünk. Remélem, mindenki látta, hogy milyen szerepet kapott és nem csak azt figyelte, hogy fent van e. Nos, a szövegeket most megkapjátok mindjárt, egy perc. - lapozgatott a noteszében, majd az órájára pillantott és pontosan egy perc után egy lány rohant be, kezében egy halomnyi papírral. - Köszönöm Tamara. - szólalt meg a tanár, miközben a lány szemforgatva ledobta az asztalára a vaskos lapokat.
- Romeo, Miller, nesze. - szinte hozzá vágta Hugohoz a szövegét, majd hívta a következő szereplőt, aki nem én voltam. Naaaa! Az én szövegem hol van?!
- Cox, azaz Capuletné, nesze. - Alesha ciccegve vette el, majd végre felszólított. - Lola, itt van Juliet szerepe, tessék. - mosolygott rám, miközben kedvesen átnyújtotta. Illedelmesen megköszöntem, majd visszaültem barátom mellé.
- Te, hallod veled hogy-hogy ilyen jó fej? - suttogta elfojt nevetéssel Hugo.
- Miller, ha próba után nem akar itt maradni és végighallgatni a kioktatásomat, akkor csöndben marad. - Mrs. Herbert kimért hangon szólította fel a barátomat. Hugo fülét-farkát behúzva csöndben hallgatta végig a tanár beszédét.
- Nos, a próbák hétfőn és csütörtökön lesznek hetedik órák után, azaz fél 3-tól, negyed 4-ig. Akinek ezzel valami baja van, az így járt, nem érdekel reklamáció.
- Na, de Mrs. Herbert, mégis miért is nem fogad el semmilyen panaszt?! - Alesha vékony hangon vonta kérdőre a tanárnőt.
- Cox, mielőtt megbotránkozna, közlöm magával, először is, ha nem tetszik, akkor tudja merre van az ajtó, másodszor, pedig nekem kell betanítanom egy csapat műveletlen kölyköt a színészetre, persze, tisztelet a kivételnek. És ekkor nem önre gondolok Cox kisasszony. - a tanár gúnyos hangja csengte be az egész Nagy Termet, mire mindenki visszafojtott lélegzettel hallgatott, miközben Alesha csak ciccegett egyfolytában.
- Először a próbák arról fognak szólni, hogy megnézem ki mennyire tehetséges.
- És Tanárnő, ez miben fog megnyílvánulni? - emelte fel a kezet az egyik tizedikes.
- Szituációkat fogtok eljátszani párokban, amiket én választok ki. Ma is ezzel kezdünk. Akkor legyen a nagyszájú Cox, és Miller. - kezdte a tanár, mire Ben toppant be.
- Bocs, a késésért. - lökte oda Mrs. Herbertnek, aki vörösödő fejjel bámulta Bent, majd kifújta a levegőt és nyugodtan megszólalt.
- Látom a "csereszínészünk" is megérkezett. Még egy késés és kiváglak! - kimért hangon intézte szavait későnk felé, majd hagyta, hogy nyugodtan leüljön. Visszafordult a két felszólított diákhoz, akik a színpad közepén álltak.
- A feladat: Cox, a jégszívű királynő, és Miller, a szolgalelkű inas. Szituáció: a királynő le akarja fejeztetni az inasát, mert állítása szerint meglopta. Az inas könyörög életéért, de nem enged. Gyerünk.
Az előadásmódjuk nem volt rossz, de van még mit csiszolniuk rajta, és ezt a tanár mondta, bár teljesen egyetértek.
- A következő, Lola és...hmm...Ben! A két szerelmes, akik épp szerelmet vallanak egymásnak. Mindent bele! - amint kimondta a két nevet, a szívem egy ütemet kihagyott. A gyomrom görcsbe rándult és gombóc keletkezett a torkomban, lábaim megállás nélkül remegtek és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Nehézkesen felálltam, majd ujj ropogtatva álltam párommal szemben, aki éppúgy mint én, zavarban volt.
- Na jó, ez így nem lesz jó. A többiek kérem üljenek a lelátókra és csöndben figyeljék. - kérte kedvesen Mrs. Herbert, mire mindenki leült a színpaddal szembeni ülésekre. - Mindenki csendesedjen el! - üvöltött hátra, mire egy perc alatt csönd lett, majd visszafordult felénk és halkan, kedvesen suttogott hozzánk. - Hunyjátok le a szemeteket. Képzeljétek azt, hogy kettesben vagytok, egy elhagyatott utcában. Senki és semmi sem zargat. Egymással szemben álltok. Az érzelmek tombolnak bennetek és végre elmondhatjátok. A vágy csak úgy izzik köztetek. Hajrá. - az utolsó szót szinte alig hallottam meg, olyan halkan mondta. Kinyitottuk íriszeink és egymás szemébe néztünk.
- Lola... - suttogta Ben elhalóan, miközben jobb keze derekamra siklott, ezzel közel húzva magához. Másik kezét arcomra simította, míg én lélegzetvisszafojtva, hatalmasakat dobbantó szívvel és gombóccal a torkomban figyeltem cselekedeteit, amiket persze őrületesen lassan tett. - Még magamnak is alig mertem bevallani, de... - szinte a gondolkodásom vett egy 180 fokos fordulatot, így belekapcsolódtam. Bal kezem a mellkasára simítottam, míg a másikkal a mutatóujjamat odasimítottam ajkaira.
- Sss, kedvesem. Nem kell kimondanod, érzem, amit te. - nem normál hangnemben beszéltünk, de nem is suttogtunk, úgy a kettő között. - A tenyerem alatt érzem. A szíved hevesen ver, míg szemed ragyog, és egész testedben érzem, hogy lelked minden egyes porcikája engem kíván. - először a szíve előtti mellkasát néztem, majd újra szemeztünk.
- Szerelmem, ez nem teljesen igaz, rosszul fogalmaztál. Mindenemmel téged kívánlak, nálad gyönyörűbb teremtéssel még soha nem találkoztam, és tudom, hogy nem is fogok. Te vagy a mindenem, az életem. Kezed reszket, amint hozzám érsz, pedig a nap minden percében azt kívánom, hogy érints meg. De annál még jobban kívánom, hogy én érintselek meg téged.
Ennél gyönyörűbbet még soha életemben nem hallottam, de tudom, hogy ez csak egy hazugság, színészet. Szemeimbe könny szökött, amiket nem tudtam eltakarni, de nem is akartam. Azt akartam, hogy tudja mit váltott ki belőlem, hogy lássa a hatását a szavak súlyának.
- Egyetlenem, nincs mi miatt sírni, tudom, érzem, hogy te sem gondolod másképp. Hallgasd. - folytatta, mire a szívem szakadt meg, de én folytattam gondolatmenetét.
- Szíveink egy ütemre dobbannak, egy lágy dallamot játszanak, a mi szerelmünkét.

2 megjegyzés:

  1. IMÁDOM! !!!!!!!!!!!!
    Nagyon jo lett.
    Szokás szerint varom a következőt.
    Ha nem tudnam hogy szituacios gyakorlat volt elhinnem hogy komolyan igy van.
    En imádom Lola&Ben parositast.
    A drága szülőkről mikor tudunk bővebben?
    Várom a kovetkezot

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Óóóóóóó, ez aranyos rész volt. *-* Egyszerűen imádom a Lola - Ben párost. Annyira cukik voltak, amikor ezt a színpadi jelentet kellett eljátszaniuk. Gondolom, mind a ketten teljes szívből beszéltek:)
    Várom a következő részt, nagyon :)

    VálaszTörlés